2010. Február 12. Péntek:

Kicsit hûvös, ködös reggelre ébredtünk egy kis havazással megspékelve, de valójában egy hóvihar sem tántoríthatna el tervünktõl, mely szerint az elkövetkezõ hétvégét a márkának, a szerelmünknek szenteljük - I LOVE FIAT 126!
Még csak reggel 8 óra: de legalább olyan felfokozott izgalmi állapotban vagyunk, mintha újra az érettségire készülnénk - ez kész õrület! -  Várjuk az indulást, az újbóli találkozás pillanatát, és a többi polskis kollégát, akikkel együtt tartunk majd a találkozó helyszínére.
Délelõtt 10 óra: utolsó ellenõrzések ez alkalommal már csak fejben:
                     ·       motorolaj: RENDBEN
                     ·       ablakmosó folyadék: RENDBEN
                     ·       keréknyomás: RENDBEN
                     ·       motor-váltó: EZEKKEL NEM LEHET GOND, mivel egész héten ezzel bíbelõdtünk
                     ·       táskák, csomagok: SZINTÉN RENDBEN
Lassan indulhatunk akkor.
13 óra 10 perc: 10 perces késéssel érkezünk, de az út szélén lerobbant polskis, idõs párt nem volt szívünk ott hagyni segítség nélkül. Ennyi késés belefér, amíg szereltük az autójukat, élvezettel hallgattuk az idõs pár elsõ-autós történeteit.
Úgy látszik már csak ránk vártak, így mindenki indulásra kész, a szervezõ a sor elejére áll a kisautóval. Gyors köszönés a régieknek, gyors bemutatkozás az újaknak, s már indulunk is.
14 óra 30 perc: megérkeztünk a szállásra. Kóspallag-Kisinóc.

Nincs túl közel, de cserébe távol mindenkitõl, leginkább a város zajától. Jó volt ennyi polskit együtt látni az utakon, nem csak nekünk, de más autósoknak is. Mára nincs program a kipakoláson, vacsorán, társalgáson kívül, ma csak az van, hogy együtt legyünk, bulizzunk, kieresszük a gõzt.
Úgy néz ki a szállás tulajdonosa nagyon jó arc, közvetlen, jó pofa, és segítõkész. Felajánlotta a társalgót számunkra, hogy mindenki elférjen egy helyen. Királyság!


 
2010. Február 13. Szombat:

Asszem hajnali 3 óra lehet, és valaki reflektorral világít az arcomba. Legalábbis így érzem, de a többiek azt állítják 1/2 8 van. Valamelyikünk nincs képben, asszem én leszek az. Tudtam hogy nem kellett volna annyit inni, de az vigasztal, hogy ha én így érzek, akkor a többiek sem lehetnek sokkal jobban. Mindenképpen kell egy dupla kávé... - és már éneklik is -
ez nagyon durva... kutyául érezzük magunkat...

9 óra: reggeli, kezdek magamhoz térni, mindenki emlékszik valamire a tegnap estérõl, így hamar összerakjuk az apró részletekbõl álló egész estét... - szépek lehettünk megint -
Reggeli után mindenki készülõdik, megyünk autózni. Már nem fáj a fejem sem, alakulok, mint púpos gyerek a prés alatt. Melegítjük az autókat, csak a legszükségesebb dolgokat hozza mindenki magával, mivel úgy is jövünk vissza. Irány a hegy teteje felé, minden tiszta hó, szikrázó napsütés van, ez valami meseszép. Ahogyan az is, hogy a sor végén haladó srácok terelgetik a polskikat a havon. Ezek tõlem is betegebbek lehetnek. Rég volt ekkora hó, régen voltunk már ennyien együtt autózni.

Kicsit megállunk, leparkolunk, sétálgatunk, bejárjuk a környéket, majd indulunk tovább, ezúttal visszafelé, Királyrétre. Szép ez a környék, ha nincs ez a találkozó, ezt sem láttuk volna soha, így még egy érv amellett, hogy érdemes volt eljönnünk.
Egy étterem. Épp jókor, mivel kb. ebéd idõ van, talán most enni is tudunk, mert reggelit annyira nem kívántuk, inkább csak a folyadékot, meg persze a kávét. Még be sem mentünk, a csoport eleje már alkut köt az étterem tulajdonosával, hogy ha enged az árból, akkor nem csak 4-en mennek be, hanem 25-en, Tulaj rábólint, szívesen lát minket, ez is jó arc, svéd asztal van, korlátlan fogyasztással - ezzel nem lesz gond.

Moccanni is alig bírunk, végzett mindenki az ebéddel, rendezzük a számlát, és indulunk tovább autózni a környéken. A lakosok csak ámulnak, bámulnak, mosolyogva integetnek, örülnek nekünk, a kis autóknak, ez jó érzés. Kiérünk a lakott területrõl, hegynek felfelé tartunk, egyre több a hó, egyre kevesebb az ember, itt már csak magunk vagyunk, csak magunkra számíthatunk, de nincs semmi gond, tudjuk hogy senkit nem hagyunk hátra. Mókás ez a kocsi aljáig érõ hó, meg az egy nyomvonal, csak tudnám hova megyünk.
Mindenki felért szerencsésen, eszméletlen a kilátás, a táj, ilyen szögbõl még sosem láttam a Visegrádi várat. És ott lent is jártunk, az ott meg a Duna, és valahol arra lehet a szállás.

Indulunk vissza, kezd egyre jobban fújni a szél, és kezd sötétedni. Ereszkedünk a hegyrõl, szembejön egy Astra, a sofõr korrekt, meg egyedül is van, így õ tolat visszafelé, hogy elférjünk valahol egymás mellett. Végül megoldjuk, az Astra-t kitoljuk a hóból, megköszönjük a korrekt hozzáállást, majd elköszönünk - irány a szállás.
Este vacsora, majd megint buli - ki bírja már ezt ennyi idõsen???


2010. Február 14. Vasárnap:

Bálint, Valentin napja, de kisebb gondunk is nagyobb. Kicsit olyan, mintha fejsze lenne a fejünkben, és a nyele beakadna mindenhova. Elkerülhetõ lett volna kevesebb szesszel, és több alvással, de túléljük, nincs nagy gond.
Reggeli: Nehezen, de legyûrjük, mert tudjuk hogy ettõl jobb lesz majd egyszer, meg a kávétól, ami ezúttal is életmentõ.

A reggelit követõen érezhetõen jobb a közérzet, kezd megjönni mindenkinek az életkedve, hangja, kezdõdik a pakolászás, csomagolás 10-11 óra körül. Megköszönjük a szállás lehetõségét, az ellátást, a társalgót, valamint elnézést kérünk mindazért, amire nem emlékszünk, de a tulaj szerint nem volt semmi gond, szívesen lát minket legközelebb is. Ez jó hír, és egyben ritka is (ezek szerint még nem látott mindent).
Búcsúzunk, majd elindulunk, aki messzebbrõl jött az hazafelé, akik közelebbrõl, azok még a hegyre, mert láttunk tegnap valami játszóteret, és egy olyan csoportnak, ahol az átlag életkor 27 év körül van, úgy kell egy játszótér, mint egy falat kenyér. Semmi extra, csak hó, játszótér és egy drótkötél pálya. Mindenki egyre FIATalabbnak érzi magát, nem számít a fejfájás, nem számít a ruha hogy beázik, most mindenki kb. 16 évesnek érzi magát testileg, agyilag kb. ennek a felénél tarthatunk, de annál önfeledtebb a játék, móka, kacagás.

Tompa puffanások a havon, egyesével mindenki kipróbálja, hogy milyen a földet érés. Majd kettesével is. Többen sajnos nem férnek el egyszerre.

Lassan ideje elindulni, mert már azok is hazaérnek, akik az ország másik végében laknak, holnap meg korán kell kelniük azoknak, akik nem voltak elõrelátóak, és nem írtak szabadnapot a hétfõi napra - nem irigylem õket.
Összességében egy nagyon jó hétvége volt ismét, amit együtt tölthettünk, az idõjárás kegyes volt hozzánk, a helyszín hibátlan volt, a szállás szintén, a programok is, a társaság is. Csak megköszönni tudom mindazoknak akik jelen voltak, és emelték a hangulatot, a szervezõnek pedig, hogy ilyen feledhetetlen hétvégét hozott össze. Az Olaszoknak, Lengyeleknek meg azt, hogy megalkották ezt a kis autót, amibõl nekünk is van 1-2, mint mindenkinek ebben a Clubban.