A Klubról
A Club126-ot 2004. november 20-án alapította meg egy maroknyi lelkes Kispók-fan, akik úgy érezték, hogy az addigi klubok nem teljesen azt nyújtják, mint amit a tagok szeretnének.
A klub célja, hogy színvonalas rendezvényekkel és egyéb szolgáltatásokkal szolgálja ki a kispókos társadalmat.
Az apró baráti társaságként induló autós fanatikusok 2010-ben bejegyzett hivatalos autós egyesületté fejlõdtek. Az egyesület mára körülbelül évi 150 taggal büszkélkedhet az egész ország területérõl. A lelkes csapatban nem csak a fiatalok, hanem az idõsebb korosztály is megtalálja a vonzerõt és a társaságot. A Polskis csapat évi négy országos találkozóval büszkélkedhet, melyek iránt egyre nagyobb az érdeklõdés. A Club126 tagjai rendszeres látogatói a cseh, illetve lengyel barátaik által rendezett kisebb-nagyobb összejövetelnek. Egy-egy ilyen túra alkalmával akár 2500 km-t is megtesznek.
A nyári találkozó mára nemzetközivé nõtte ki magát. A minden év júliusában megrendezett négy napos, csütörtöktől vasárnapig tartó nemzetközi Fiat 126-os nyári találkozó hagyományos helyszíne a Balaton partján, Siófokon található. A találkozón megjelenõ 100-140 kispolski között nagy számban láthatóak cseh, lengyel, szlovák rendszámú jármûvek is.
A Club 126 csapata szeretettel várja a régi és új Polski kedvelõket a szokásos évi felejthetetlen élményt adó találkozóira!
A Klub felépítése
A Klub irányítását a Vezetõség végzi. Tagjait a közgyûlés választja meg. Az õ feladatuk a programok és szolgáltatások megszervezése, így a tagoknak csak az marad a feladata, hogy jól érezzék magukat. A vezetõségi tagok elérhetõségei a Kontakt oldalon találhatóak meg.